Az óangol ábécé

Az óangol ábécét körülbelül a 7. és a 12. század között használták az angol nyelv írására. Olyan betűket tartalmaz, mint az ash, az eth, a thorn és a wynn.

31 betűforma · kb. i. sz. 7–12. század

A

a · /ɑ/

A makronnal

ā · /ɑː/

Ash

æ · /æ/

Eredetileg az ae ligatúrája, az óangolban önálló magánhangzóbetűként használták

Ash makronnal

ǣ · /æː/

B

b · /b/

C

c · /k ~ tʃ/

Rendszerint k hang; bizonyos környezetekben ch hangot jelöl

D

d · /d/

Eth

ð · /θ ~ ð/

A th hangok jelölésére szolgált, és gyakran a thornnal felcserélhető volt

E

e · /e/

E makronnal

ē · /eː/

F

f · /f ~ v/

Zöngés hangok között v hangot jelölhetett

G

g · /ɡ ~ j ~ ɣ/

Környezettől függően g, y vagy réshangot jelölhetett

H

h · /h ~ x ~ ç/

Szó elején rendszerint h; egyes magánhangzók után réshang

I

i · /i/

I makronnal

ī · /iː/

L

l · /l/

M

m · /m/

N

n · /n/

O

o · /o/

O makronnal

ō · /oː/

P

p · /p/

R

r · /r/

S

s · /s ~ z/

Zöngés hangok között z hangot jelölhetett

T

t · /t/

Thorn

þ · /θ ~ ð/

A th hangok jelölésére szolgált, és gyakran az eth-lel felcserélhető volt

U

u · /u/

U makronnal

ū · /uː/

Wynn

w · /w/

A w hangot jelöli, a modern kiadások gyakran w betűvel közlik

X

x · /ks/

Y

y · /y/

Elöl képzett, kerekített magánhangzót jelölt, ellentétben a mai angol y betűvel

Y makronnal

ȳ · /yː/

Történet

A korai óangolt angolszász rúnákkal is írták. A latin írás a kereszténységnek a 7. századtól Angliában való terjedésével vált uralkodóvá, miközben az ash, az eth, a thorn és a rúnaírásból származó wynn olyan hangok jelölésére szolgált, amelyeket az alapvető latin ábécé nem tudott kényelmesen visszaadni.

Az óangol helyesírás sosem volt teljesen egységes. A modern kiadások gyakran w-re cserélik a wynnt, és az olvasó segítésére makronokat vagy pontokat adnak hozzá, például ā, ċ és ġ formában; ezek a jelek nem voltak következetes részei a középkori ábécének.

Források

A betűalakok a Unicode-ot követik; a hangértékek az óangol fonológia szokásos leírásait tükrözik.